Tájékoztató

A Fotósviadal egy olyan rendezvény, ahol az amatőr és tapasztalt fotósok összemérhetik kreativitásukat. Az egyedülálló verseny célja, – amely első alkalommal 2010 tavaszán került megrendezésre – hogy összehozza a fényképészet szerelmeseit kortól és szaktudástól függetlenül, és élmény legyen a részvétel a versenyzőknek. Részvételi korhatár nincs és a megmérettetés folyamán használt fényképezőgép sincs korlátokhoz kötve.

Az interaktív nap során egy időben csak egy téma címe és tájékoztatója, valamint az időkorlát áll a versenyzők rendelkezésére, így válik igazán dinamikussá és izgalmassá a megmérettetés. A checkpointokon leadandó fotókat Budapest festői és történelmi belvárosában készíthetik el a résztvevők.

A nyertes képeket egy szakmai zsűri bírálja el. A díjátadóra a beérkező művekből összeállított időszakos kiállítás megnyitóján kerül sor. A Fotósviadal vándorkupáját a győztes sorozat készítője viheti haza. A Fotósviadalt – Veszprémhez hasonlóan – a szervezők Budapesten is hagyománnyá kívánják tenni.

A verseny reggel 9:00-kor kezdődik, regisztrálni 8:00-tól lehet. A rövid hivatalos megnyitó után mindenki megkapja az első címet, amelyet le kell exponálnia. Erre témától függően adott idő áll rendelkezésére a versenyzőnek. Miután elkészült a képpel, le kell adnia a kijelölt állomáson. Ha leadta a képet, megkapja a második címet, amelyre szintén egy adott időt kap, és így tovább. A verseny időtartama alatt a fotósok különböző állomások között járják a várost és készítik el a felvételeiket. A rendezvény tervezett befejezése 17:00.