Fotósviadal Jelvényszerző túra

Fotósviadal Jelvényszerző túra

A Fotósviadal Jelvényszerző Túra a Pannon Fényképészkör Egyesület legújabb projektje, mely a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával jött létre. Az esemény egy egész évet átívelő teljesítménytúra mely ötvözi a kirándulás, megismerés örömét a jól ismert Fotósviadalos kreativitással.

 

A program során a regisztrált résztvevőknek a Veszprém-Balatonfűzfő-Tihany háromszögben található 16 checkpointra kihelyezett táblákon szereplő QR kód beolvasása után, az ott kapott instrukciók alapján kell az adott témát megfotózni, majd feltölteni a megadott felületre. A helyszínek egyediek, a témák különlegesek, a túra pedig családbarát. A program 2022. június 01-én indul és bármikor, bármilyen időponttól van lehetőség a csatlakozásra. Bármilyen fényképezőgéppel vagy akár telefonnal is van lehetőség a kreatív témák megfotózására. Minden résztvevő, aki a túrát teljesíti, azaz valamennyi témára küld be az adott helyszínen készült releváns fotót, a túra teljesítését elismerő jelvényt kap ajándékba. Ezen felül pedig a 2022. október 31-ig beküldött és a szakmai zsűri által kiválasztott képekből év végén kiállítást szervezünk, ahol bemutatjuk a legjobb, legkreatívabb képeket az Apátsági Rege Cukrászdában, Tihanyban.

A részvétel 2022-ben teljesen díjmentes, de regisztrációhoz kötött, melyet az alábbi linken tudsz megtenni.

A Fotósviadal jelvényszerző túra fotópontjai

Környezettudatos fotózás!

Manapság sokan hódolnak a természetfotózásnak, és viszik haza a táj szépségét digitális vagy épp analóg formában. Jól is van ez így, de programunk során kérjük, hogy figyeljetek oda az alábbi néhány, de fontos szabályra:

Ugye szereted a szép tájképeket, szeretsz Te is ilyeneket készíteni? Biztosak vagyunk benne, hogy igen, de ehhez a  szakmai tudás nem elég, tenni is kell annak érdekében, hogy a táj, a környezet “fotogén” maradjon, ezért amit magaddal hoztál a túrára, azt kérünk vidd is magaddal haza. Az eldobált szemét nemcsak esztétikai probléma, hanem komolyan károsíthatja a környezetet, élővilágot. Az igazán környezettudatos megoldás az, ha italunkat nem eldobható palackokban, hanem kulacsban vagy termoszban visszük magunkkal, a házi elemózsiát pedig dobozba vagy többször használható csomagolásba rakjuk, ha pedig mégis keletkezett némi hulladék, azt otthon dobjuk ki, szelektíven.

A vadon élő állatok, madarak fotózása komoly türelmet igényel és ami fontosabb: csendet. Valószínű Te is azért választottad ezt a túrát, hogy egy picit elvonulj a város zajától, élvezd a csendet, inspirálódj, hogy aztán élvezhesd a kreatív fotózás örömét. Éppen ezért inkább füleljünk, töltődjünk, hallgassuk a madarak énekét, figyeljük a természet lassú mozgását, és akkor talán lesz lehetőség a helyi vadonélő kisebb-nagyobb lakók lefotózására is.

Mindig maradj a kijelölt úton! A természetet járva a legjobb, ha maradunk a kijelölt úton. Nézz a lábad elé,  figyelj oda hová lépsz. A természet megóvása fontosabb, mint egy tökéletes elő- és hátterű makró fotó egy virágról, vagy egy rovarról. Fontos, hogy a kép készítése ne menjen más növény vagy élőlény elpusztításának rovására.

Mindent a lencsének, semmit a kéznek.  A növények a saját élőhelyükön a legszebbek, ezért ne ásd ki, ne vidd haza és ne is rendezd át a környezetet! Ha jobban belegondolsz pont azért akarod lefotózni mert a természet már megalkotta a tökéletes kompozíciót. 

Közlekedj okosan!

A Fotósviadal jelvényszerző túra létrehozásának egyik fontos alappillére volt, hogy a fotópontokat olyan helyszínek közelében jelöljük ki, melyek akár gyalogosan, akár kerékpárral, akár a közösségi közlekedés igénybevételével megközelíthetők, könnyen elérhetők legyenek, az odajutás pedig élményt jelentsen, útközben tele érdekes, és értékes fotó témákkal.

A program szervezőiként azt javasoljuk, hogy mindenképp sportosnak tervezd jelvényszerző túránkat. A régióban jól kiépített kerékpárutak állnak rendelkezésre, érdemes ezeket koptatni, mert szép vidéken kanyarog az aszfalt. 

Ha inkább a gyalogtúrák híve vagy, akkor a túra a közösségi közlekedéssel vegyítve könnyen teljesíthető, hiszen a fotóstúra központi helyszínei vonattal (MÁV menetrend) és busszal (Volán menetrend) könnyen elérhetők.

Azt javasoljuk, hogy használd ki a közösségi közlekedés előnyeit, ezzel is csökkentve a szén-dioxid kibocsátást környezetünkre, így még biztosan sokáig tudunk fotózni e szép tájakon.

Ha mindezek ellenére mégis az autót választod, akkor ügyelj, hogy tele-kocsival közelítsd meg a fotópontokat, hogy a környezeti hatásokat minél jobban mérsékeljük.

Köszönjük, hogy figyelsz a környezetünkre.

 

 Kiállított képek 2022.

2022. novemberében az alábbi 42 kép került kiállításra

Földi Klaudia - Alsóörs, Kikötő

dr Fülöp Tamás - Alsóörs, Kikötő

Horváth Krisztián - Alsóörs, Kikötő

Forgács Katalin - Balatonfüred, Tagore-sétány

Komlósy Melitta - Balatonfüred, Tagore sétány

Cziráki Ildikó - Balatonfűzfő

Horváth Krisztián - Balatonfűzfő

Péczeli Dániel - Balatonfűzfő

Verbó Katalin - Balatonfűzfő

Forgács Katalin - Sajkod

Szabó András - Sajkod

Nagyvári Bea - Sajkod

Császár László - Paloznak, Homola borterasz

Faragó Éva - Paloznak, Homola borterasz

Horváth-Mándli Viktória - Paloznak, Homola borterasz

Komlósy Melitta - Paloznak, Homola borterasz

Forgács Katalin - Tihany

Szabó András - Tihany

Komlósy Melitta - Veszprém, Benedek-hegy

Szabó András - Veszprém, Benedek-hegy

Földi Klaudia - Veszprém, Fricska

Földi Klaudia - Veszprém, Ír kocsma

Sági Krisztián - Veszprém, Ír kocsma

Faragó Éva - Veszprém, Jezsuita kápolna

Cziráki Ildikó - Balatonalmádi, Köcsi-tó

Faragó Éva - Balatonalmádi, Köcsi-tó

Horváth Krisztián - Balatonalmádi, Köcsi-tó

Komlósy Melitta - Balatonalmádi, Köcsi-tó

Szabó András - Balatonalmádi, Köcsi-tó

Magyar Éva - Balatonalmádi, Köcsi-tó

Szabó András - Balatonfüred, Tagore sétány

Szabó András - Balatonfüred, Papsokai templomrom

Ernhöffer Dávid - Tihany, Belső-tó

Ézsiás Mercédesz - Tihany, Belső-tó

Földi Klaudia - Veszprém, Benedek-hegy

Magyar Éva - Veszprém, Jezsuita templom

Földi Klaudia - Balatonfüred, Papsokai templomrom

Pál Valéria - Balatonfüred, Papsokai templomrom

Ernhöffer Dávid - Bánd, Esseg vár

Horváth Bernadette - Bánd, Esseg vár

Szabó András - Veszprém, Fricska

Nagyvári Bea - Veszprémfajsz

TÁMOGATÓINK

Kapcsolat

Információk:

Pannon Fényképészkör Egyesület
1077 Budapest, Wesselényi u. 13. 4/2
Levelezési cím: 2092 Budakeszi, Törökőr u. 29.
Adószám: 18901504-1-42
Számlaszám: K&H Bank – 10403095-50526978-48571009
info@fotosviadal.hu

Üzenet